DROGOK. A lelki egészség megőrzéséről tartottak szakmai napot Szentgotthárdon. A programot a Mental Health projekt keretében valósították meg magyar és szlovén egészségügyi szakemberek. A nemzetközi program keretében különféle témákban szerveznek továbbképzéseket az adott szférában dolgozók számára.
ÜGYELJ A MINŐSÉGRE! Nem csak vakító napfényben kell horadni a hapszemüveget, borús időben is ugyanúgy károsodhat a látás. Az UV-sugaraknak köszönhetően romolhat a szem. Súlyos következményekkel is járhat az, ha nem hordunk napszemüveget a kellő időben. Károsodhat a szín- és az éjszakai látásunk is.
ROPP. Ülünk a széken, a monitort bámulva és azt vesszük észre, hogy nyakunk már mereven áll. Mit teszünk ilyenkor? Jobbra balra döntjük és roppan egy nagyot. Ekkor vagy megijedünk, vagy nem - mert megszoktuk. Sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy mi is történik ekkor.
FELÜDÜLÉS. Május a gyógyvízben gyógyulás hónapja. Ez a nyugati országrészben könnyedén megvalósítható, ugyanis a régióban, különösen Vas megyében számos gyógyhatású termálvízzel rendelkező fürdő található. Az egyik legismertebb a Büki Gyógyfürdő.
MEGÚJUL Csaknem százhatvanmillió forintos beruházással hamarosan megkezdődik a Vas Megyei Markusovszky Kórházban Perinatális Intenzív Centrum (PIC) orvosi műszereinek és informatikai eszközeinek korszerűsítése, az elavult berendezések cseréje - közölte a kórház vezérigazgató-főorvosa az MTI-vel csütörtökön.
MEGFERTŐZŐDTEK Az osztrák főváros Egészségügyi Szolgálatának adatai szerint Bécsben hivatalosan is kitört az influenzajárvány. Több mint 11 ezren betegedtek meg a múlt héten.
A mellékelt fotón Mag.a Sonja Wehsely városi tanácsnok látható, amint gyümölcssalátát készít a Práterben megrendezett 2. Egészségnap alkalmából.
KEVESEBB PÉNZBŐL. Sokan nem tudnak fényűző lagzit rendezni, kénytelenk elhagyni néhány dolgot a nagy napon. A spórolás egyébként nem azt jelenti, hogy az esküvő kevesebb lenne valamivel - átszervezéssel és néhány fölösleges dolog kihagyásával rengeteg pénzt lehet megtakarítani.
A Divany.hu oldal összegyűjtött néhány praktikát arra vonatkozóan, mi az amiről le lehet mondani. Egyrészt nem kell a főszezonhoz ragaszkodni. Lehet hagyományos menüsort választani, ki lehet hagyni a limuzint és a tűzijátkot.
ÚJRAÉLESZTÉS. Módosulnak október 1-jétől a közúti elsősegélynyújtó vizsga egyes tartalmi elemei - jelentette be sajtótájékoztatón Selymes Erik, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.
CSÚCSKONFERENCIA. Orvosi csúcskonferenciának ad otthont a Semmelweis Egyetem szeptember 9-12. között, amelyen több mint hatszáz magas színvonalú előadást hallgathatnak meg a szakemberek.
TÁJÉKOZTATÓ CSOMAG. A héten 550 ezer szórólapot küld szét az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat az összes magyar általános- és középiskolába - jelentette be Falus Ferenc. Az országos tiszti főorvos hangsúlyozta, fontos a felkészülés a várhatóan októbertől erősödő új influenza járványra, mert a világ 70 százalékának semmilyen védettsége nincs ezzel az új vírussal szemben.
KEREKASZTAL. Az egészségügyi miniszter és elismert szakorvosok részvételével szerveznek orvos-beteg találkozót szeptember 15-én Budapesten. A Limfóma világnap alkalmából meghirdetett rendezvényre betegeket és hozzátartozókat is várnak az egész országból, függetlenül attól, hogy melyik intézményben zajlik a gyógykezelésük. A szervezők előzetes regisztrációra kérik azokat, akik szeretnének ott lenni a találkozón.
HIBALISTA. Azonnali tárgyalást kezdeményez a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület - az egészségügy aktuális helyzetét felmérve - az Egészségügyi Minisztériummal, és együttműködést ajánl az egészségügyben dolgozó valamennyi érdekképviseleti szervezetnek - olvasható a dr. Csiba Gábor egyesületi elnök által jegyzett sajtóközleményben.
KEVESEBB MŰTÉT. Annak ellenére, hogy alkalmazotthiány van, kénytelen 50-100 munkatársától megválni a szombathelyi Markusovszky Kórház, ugyanis ha a menedzsment nem tudja kezelni a fennálló helyzetet, csődbe jut az intézmény. Erről dr. Lakner László elnök-vezérigazgató beszélt az SZTV-nek.
RUTINMÓDOSÍTÁS. Megváltoztak az inzulinterápia egyszerhasználatos eszközeire vonatkozó receptírási szabályok a gyógyászati segédeszköz-ellátás augusztus 16-án hatályba lépett átalakításának során, a betegeknek és az orvosoknak is változtatniuk kell az eddigi rutinon.
LEHÚZHATJÁK A ROLÓT. Nem ért egyet a szeptembertől változó gyógyítási finanszírozási szabályokkal a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) és a szakrendelők szakmai képviseletét ellátó Medicina 2000 Szövetség.
NYOMONKÖVETÉS. Megszűnt az influenzagyanús megbetegedések egyedi, telefonon történő jelentési kötelezettsége és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) intézeteinek napi jelentése. Az igazolt esetekről az ÁNTSZ Országos Epidemiológiai Központja minden héten szerdán ad ki tájékoztatást - közölte a szolgálat.
ÁTSZERVEZÉS. Káoszt okozott az Egészségügyi Minisztérium azzal, hogy kijelölt 13 kórházat, amelyek a jövőben mindenképpen kötelesek fogadni a sürgősségi ellátást igénylő betegeket. A Zala Megyei Kórház vezetése értetlenül fogadta, hogy az utasítás értelmében mostantól a 120 kilométerre lévő Kaposvárra kell küldeniük a speciális eseteket, miközben évek óta az alig több mint 50 kilométerre lévő szombathelyi kórházzal (képünkön) van megállapodásuk a sürgősségi ellátásról - adja hírül a hírTV.
ELISMERÉS. Több évtizedes kiemelkedő munkássága és sikeres intézményvezetői tevékenysége elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozat) állami kitüntetésben részesült
NEMES ÜGY. Idén 18 millió forint gyűlt őssze a Tegyünk együtt a gyermekekért (TEGY) elnevezésű programban, amelynek kedvezményezett intézményei között a Markusovszky Kórház is szerepel. Számos hazai neves személyiség és helyhatóság mellett tiszteletbeli nagykövetként támogatja a programot Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata is.
HUMANITÁRIUS JOG. A Magyar Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom felkérte Sólyom László köztársasági elnököt, Bajnai Gordon miniszterelnököt, valamint az érintett tárcák minisztereit, hogy csatlakozzanak ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek célja a nemzetközi humanitárius jog érvényesítése.
MÓDOSULÓ FINANSZÍROZÁS. Összesen tizenhárom kórházat - köztük a szombathelyi Markusovszkyt - jelölték ki a legsúlyosabb betegek feltétlen ellátására - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a távirati irodával.
ÁNTSZ-DÖNTÉS. Kilenc kórházat jelölt ki az ÁNTSZ a legsúlyosabb betegek feltétlen ellátására. Ezek az intézmények már péntektől nem utasíthatnak vissza egyetlen sürgős ellátásra szoruló pácienst sem. A kiválasztott egészségügyi intézmények vezetőinek egy része tiltakozik.
HÁROM HÉT VÁRAKOZÁS. Megadta az engedélyt az Egészségügyi Tudományos Tanács az újinfluenza elleni vakcinával a humánkísérletek megkezdésére, várhatóan a Magyar Gyógyszerészeti Intézet is jóváhagyja a 400 felnőttön és 70 gyermeken végzendő vizsgálatokat.
NEMZETKÖZI FELMÉRÉS. Egy tíz európai ország népességét vizsgáló nemzetközi allergológiai felmérésből kiderült, hogy Magyarország lakosságának mintegy 60 százaléka érzékeny a parlagfű pollenjére. A klímaváltozástól a kutatók a parlagfű rohamos európai térhódítását várják, ezért egy páneurópai megfigyelőrendszer létrehozását sürgetik.
KUTATÁSOK. Kórházi kutatások: Szombathelyen csak gyógyszertesztelés folyik - címmel közölt információt az sztv.hu. A tudósítás szerint a Markusovszky Kórház hosszú ideje részt vesz a gyógyszercégek tesztjeiben, őssejtkutatásban viszont nem, ilyen tevékenységet csak az arra kijelölt intézmények végezhetnek, mindössze néhány Magyarországon.
ÚJ SZABADALOM. Indulhat annak a magyar vírustesztnek a gyártása, amely két óra alatt kimutatja a szervezetben az új típusú influenzavírust - tájékoztatta a gyártó cég az MTI-t.
MAXIMALIZÁLÁS. Tiz százalékkal csökkent a különböző jogcímeken járó táppénz mértéke augusztus1-jétől, így például a 15 napos betegszabadság után a tb már csak a kereset 60 százalékát fizeti. Egy másik hír szerint idén január és május között kétszer annyi volt a passzív táppénzes napok száma a nyugat-dunántúli régióban, mint egy évvel korábban.
JOGSZABÁLYMÓDOSÍTÁS. A hajléktalanok egészségügyi ellátása meg van oldva, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) jogszabály-módosítási kezdeményezése nem a hajléktalanok egészségügyi ellátó rendszerből való kizárására irányult – közölte az OEP arra reagálva,
KIREKESZTÉS. Összeegyeztethetetlen az alapjogokkal az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elképzelése, amely szerint egy jogszabály módosításával megvonná a hajléktalanoktól az egészségügyi ellátás jogosultságát. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa nem fogadja el a kezdeményezést, mert az kirekesztő, és csupán egy létező, akut probléma semmibe vételét jelentené.
KÖVETENDŐ PÉLDA. Összefűz az egészség címmel díjat alapított a Médiaunió Alapítvány és a Pfizer Gyógyszer-kereskedelmi Kft. A díjra egyének és szervezetek pályázhatnak saját pozitív példáikkal, történeteikkel. A Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. és a Médiaunió Alapítvány közös kezdeményezése, hogy az egészségesebb életmód irányába mutató pozitív példákat jutalmazza. Pályázni lehet táplálkozással, dohányzással, mozgással kapcsolatos témakörökben.